A párduckaméleon tartása és tenyésztése

(Furcifer pardalis CUVIER, 1829)

Rendszertani besorolás:

Törzs: Gerincesek (Vertebrata)

Osztály: Hüllők (Reptilia)

Alosztály: Lepidosauria

Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)

Alrend: Gyíkok (Sauria)

Család: Kaméleonfélék (Chamaeleonidae)

Alcsalád: Kaméleonfélék (Chamaeleoninae)

Nemzetség: Furcifer

Faj: pardalis

Származás:

Madagaszkár északi, északkeleti, északnyugati területei és a környező partmenti kis szigetek. Továbbá betelepítették Réunion és Mauritius szigetére.

Élőhely:

Meleg, párás síkvidéki esőerdők, tengerparti területek. Elsősorban a lombkorona- és cserjeszintben mozog.

Leírás:

A párduckaméleon a nagytestű fajok közé sorolható. Élettartamuk 4-6 év közé tehető, de ez a szabadban a környezeti hatások miatt általában sokkal rövidebb. A hímek akár az 50 cm-es hosszúságot is elérhetik, a nőstények 30 cm-nél ritkán nőnek nagyobbra. Testalakjuk inkább nyurgának mondható, ellentétben a többi nagytestű faj néha már-már hordószerű alkatával. Fejükön apró sisak látható, orrukon pedig, különösen a hímeknél, egy ikertaraj figyelhető meg, amely többé-kevésbé kiemelkedik az állat kontúrjából, de az orrcsúcsnál nem válik külön, hanem ívesen találkozva szinte összenő. Farkuk különösen alkalmas az ötödik végtag szerepére, ezt az is elősegíti, hogy a farok hasoldali részén különleges, bársonyos tapintású, apró pikkelyek sorakoznak, melyekkel sokkal eredményesebben kapaszkodhat az ágak közötti mozgás során.

Színeik szinte leírhatatlanok. Elképzelhetetlen a laikus számára, hogyan képes egyazon fajon belül ennyi különböző színváltozat kialakulni. Mert a párduckaméleonból láthat alapszínük szerint kéket, rózsaszínt, narancssárgát, zöldet, pirosat, citromsárgát, barnát, és minden példány mintájában megtalálható szinte ugyanez a skála.

A színváltozatok az egymástól elzárt populációkban alakultak ki, és igazán jól csak a kifejlett hímek mintázata alapján lehet felismerni őket. A nőstények kevés kivétellel minden változatnál nagyon hasonlóak, visszafogott szürkés-barnás színűek rózsaszín vagy narancs árnyalattal.

Színváltozatok:

Ambanja:

Ez a változat nevét egy Madagaszkár ÉNY-i részén fekvő kis településről kapta, melynek közelében először megfigyelték. A legnagyobb testméretű alak. Alapvetően a kék típushoz tartozik, de nem csak színében, hanem testalakjában és orrdíszének méretében is különbözik a többi változattól. A zöldeskék vagy türkizkék alapszínen vörös, bordó vagy sötétkék harántsávokat és pöttyöket figyelhetünk meg. Szeme citrom- vagy narancssárga, és ez a szín a száj szélére is lehúzódik, mintegy „kirúzsozva” az állatot.

Ambilobe (Picasso, Antsiranana):

Madagaszkár É-i részén élő változat, az egyik településről kapta a nevét. Szintén a nagyobb testűek közé tartozik. Alapszíne általánosan a piros, de lehet zöld vagy ritkán türkiz is, rajta zöld, bordó, sárga vagy kék harántsávokkal. Ez talán a legszínesebb változat, és éppen ezért az ára is valamivel magasabb.

Andapa:

Ez a változat a Sambava településtől DNY-ra elterülő fennsíkon él, viszonylag nagy egyedszámú populációban. Alapszíneiben rendkívül hasonló a Sambava változathoz, de különösen stresszhatáskor nagyobb arányban jelennek meg rajta a sárga és világoszöld árnyalatok.

Ankaramy:

Ez a változat a híres-neves „rózsaszín párduc”, amely nem keverendő össze Peter Sellers alakításával. Nevét a Madagaszkár ÉNY-i partján fekvő településről kapta, melynek közelében törmeléklejtős erdőkben él. A „pink” elnevezés udvarlási színeire utal, mivel a hímek izgalmi állapotban gyönyörű rózsaszín ruhát öltenek. Elkülönítését az is megkönnyíti, hogy sisakjuk és orrdíszük kissé nagyobb az átlagosnál, és a test közepén húzódó, sárgásfehér hosszanti sávban jelentősen nagyobb méretű pikkelyek sorakoznak. Tojásai és utódai a párducváltozatok közül a legkisebbek, ezért felnevelésük valamelyest körülményesebb.

Diego Suarez:

A helyi lakosság „sárga kaméleon”-nak is nevezi ezt a Madagaszkár É-i csücskében élő változatot. A piros típushoz tartozik, de jellemzően megjelennek benne a sárga színek. Alapszíne piros, rajta zöld, narancs vagy citromsárga harántsávokkal. Arci részén izgalmi állapotban fekete mintázat jelenik meg.

Mafana (Nosy Mitsio, Soabana):

Madagaszkár ÉNY-i részén, egy apró szigeten élő változat. Banánzöld vagy citromsárga alapszínéhez jó kontrasztot ad piros szeme. Harántsávjai jóval kevésbé hangsúlyosak, mint a többi változatnál, esetenként egész elmosódottak is lehetnek.

Maroansetra:

Az egyik legnagyobb testméretű változat, amely a sziget ÉNY-i partvidékén él. A piros típushoz tartozik, jellemzően naracs vagy piros alapszínén zöld és fehér, valamint izgalmi állapotban fekete mintázattal. A harántsávok viszonylag elmosódottak. A szemkúp fekete vagy szürke színt ölthet udvarláskor vagy rivális hímmel való találkozáskor.

Nosy Be:

Madagaszkár ÉNY-i, partmenti kis szigetén honos. A kék alakkör legjellemzőbb tagja. Alapszíne zöldeskék, türkizkék, oldalvonala mentén egy világos, fehéres hosszanti sávval. A harántsávok jellemzően olymértékben halványak, hogy az állat voltaképpen egyszínűnek mondható. Stressz hatására azonban láthatóvá válnak rajta a sötétkék harántsávok. A fej arci részén a piros és sárga színek is megjelenhetnek, a szem körüli sugarak formájában.

Nosy Komba:

Szintén egy kis szigeten élő változat, amelynek legfontosabb jellemzője a citromsárga alapszíne. Ezen jelennek meg a téglavörös, őzbarna vagy zöld harántsávok, melyeknek színe a fejtetőn és a sisakon is megismétlődhet.

Sambava:

Madagaszkár keleti partvonalán, hosszan elnyúlik e változat élőhelye. A piros (narancs) típusba tartozik, ezen az alapszínen láthatók világosabb vagy zöldes harántsávok. Az arcon izgalmi állapotban gyakran jelenik meg sugárirányú fekete mintázat, a szemkúpokból kiindulva.

Ste Marie (Nosy Boraha):

Viszonylag nagyra növő színváltozat, amely a keleti partvidéken, egy, a Tamatave településtől É-ra fekvő kis szigeten és a szemközti szárazföld körzetében él. Alapszíne világos szürkéskék, zöldes vagy bordós harántsávokkal. A nőstények színe is említést érdemel, mert a többi változattól eltérően itt nem a rózsaszín vagy a narancssárga dominál, hanem a szürkés alapszínen a zöld élénk árnyalatai alkotnak szinte „kommandós” összhatást.

Tamatave:

A legdélebbi elterjedésű változat, amely Madagaszkár keleti partján, Tamatave település környezetében él. Alapszíne piros, néha zöld, rajta fehér foltokkal. Nagyon hasonló a Maroansetra változathoz, de itt élénk piros színeződést tapasztalhatunk, a sárga szín nem jellemző. Kontúr nélküli fehér foltjai miatt kicsit úgy néz ki, mintha kikopott piros bőrzekét viselne.

Terráriumi tartás:

Mint minden fogságban tartott állatnál, itt is az a sikeres és problémamentes tartás titka, hogy eredeti élőhelyének jellemzőit minél élethűbben visszaadjuk. Mozgásigényes faj lévén terráriuma a hasonló testméretű kaméleonokénál nagyobb is lehet. 60x80x100 cm már megfelelő egy kifejlett példány tartására. Mozgásigényük kielégítését azzal is segíthetjük, ha a beszoktatást követően a már szelídebb állatokat rendszeresen „megsétáltatjuk” a lakásban.

A terrárium berendezésénél alkalmazhatunk erősebb gallyakat, mert kedvencünk igen jártas a dzsungelmászás fortélyaiban, és hamar tönkreteszi az esztétikai élményt nyújtó, ámde gyengébb hajtású növényeket. Alkalmas növényfajok: hamis szágópálma (Zamioculcas zamiifolia), fűzlevelű gumifa (Ficus binnendjikii ’Alii’), ausztrál gumifa (Ficus rubiginosa), trópusiszőlő (Tetrastigma voinierianum), pirosló filodendron (Philodendron erubescens), valamint egyes törpe pálmafajok (Raphis sp., Chamaedorea sp.).

Talajnak kiválóan megfelel a trópusi fajoknál alkalmazható fenyőkéreg, kókuszrost-darálék vagy darált rostos tőzeg.

Hőmérsékletigénye tág határok között mozog, 22-35 °C közé tehető. Az alacsonyabb értékek főleg az éjszakára vonatkoznak, a legmagasabb értékek pedig a napozóhely környékére. Származásából látható, hogy a páratartalomra kissé érzékenyebb faj, ideális esetben 70-90%-on érzi igazán jól magát, de megfelelnek már a 60%-nál magasabb értékek is. Ezt a napi egyszeri vagy kétszeri, kézipermetezővel történő bespricceléssel érhetjük el. Ennek során megfigyelhető, hogy ez a faj a többiekhez képest gyakrabban iszik.

A vitaminok beépüléséhez és az állat jó közérzetéhez, élénk színeinek kialakulásához elengedhetetlen kellék az UV B 8.0-s vagy 10.0-s fénycső vagy energiatakarékos izzó használata. Táplálásukhoz bőséges rovarmennyiségre van szükségünk. Ehhez megfelelnek mind a tenyésztett, mind pedig a szabadban gyűjthető rovarok csoportjai. Nagyon fontos azonban a megfelelő változatosság kialakítása, hiszen náluk is felléphet az „unom már a mindennapos franciakrémest” effektus, vagy esetleg az „annyira szeretem a babgulyást, hogy már mást nem is vagyok hajlandó megenni” jelenség... Ha kedvencünk valamely eleségállat felkínálásakor notóriusan vonakodna, pár napos koplaltatás még nem okozhat egészségügyi problémákat, de jobb belátásra térítheti.

Táplálékállatok:

Tenyésztettek: afrikai „zweiterfoltú” tücsök (Gryllus zweitermaculatus :-) ), házitücsök (Gryllus domesticus), banántücsök (Gryllus assimilis), muzsikás tücsök (Gryllus Vilmos) (bocs, ez csak vicc, nem lehetett kihagyni), gyászbogárlárva (Zophobas morio), nagy viaszmoly és lárvája (Galleria melonella), házilégy és lárvája (Musca domestica), rózsabogárlárvák (Pachnoda sp.), afrikai vándorsáska (Schistocerca gregaria), keleti vándorsáska (Lucusta migratoria), valamint a naposegér (Mus musculus).

Szabadban foghatók (kizárólag a természetvédelmi oltalom alá nem eső fajok!): cserebogarak és lárváik (Melolontha sp., Polyphylla fullo, Amphimallon assimilis), sáskák (Calliptamus sp., Oedipoda sp., stb.), szöcskék (Tettigonia viridissima, Pholidoptera sp., stb.), keresztespókok (Araneus sp.), vetési bagolylepke és lárvája (Scotia segetum), lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa). Számtalan további fajt sorolhatnánk még fel, igazából minden izgő-mozgó jószág megfelel, ami nem túl kis méretű, nem védett és nem mérgező állat.

Tenyésztés:

Igaz ugyan, hogy 5-7 hónapos korukban már ivarérettnek tekinthetők, az első pároztatásra mégis inkább 10-12 hónapos koruktól kerüljön sor. Így is csak akkor, ha az egyedek elérik a tojások kihordásához szükséges megfelelő kondíciót.

A párosodást heves udvarlás előzi meg, először a hím felölti legpompázatosabb színeit, majd intenzív bólogatással és fejrázogatással közeledni kezd a nőstény felé. Ha a leányzó elfogadja a hímet, egy kapaszkodásra alkalmas masszív ágat keresve bevárja őt. A hím rendkívül gyengéd a nőstényhez, óvatos, szinte simogató mozdulatokkal öleli át, és kloákáját a nőstényéhez illesztve hemipéniszével annak testébe juttatja az örökítőanyagot. Ez az összefonódott állapot 15-60 percig tarthat és többször megismétlődhet. A nőstény megtermékenyülését színelváltozással jelzi, ami a hím számára a „randevú” végét jelenti. Ha pedig ez sem elég, a nőstény bevethet egyéb trükköket is, mint például teste valószínűtlen imbolygatása és hangos fújtatás. Ilyenkor már mindenképp külön kell őket választani.

A kopulációt követő 35-45. napon számíthatunk a fészekalj lerakására, aminek közeledtére a nőstény megváltozott viselkedéséből következtethetünk. Hirtelen feltűnően felélénkül, folyamatosan járkál a terráriumban a talajon is, kapargál, keresgélni kezdi a legmegfelelőbb helyet fészke számára. Ilyenkor gyakran tűnhet úgy, hogy ki akar jönni a terráriumból, de ha ki is engedjük egy rövid sétára, vegyük figyelembe, hogy a tojások számára a terráriumban előkészített 10-30 cm-es talajréteg sokkal alkalmasabb, mint valamelyik szobanövényünk cserepe.

A fiatal nőstények első fészekalja kevesebb, 10-15 tojásból áll, az idősebb, fejlettebb tenyésznőstények viszont akár 40-50 tojást is lerakhatnak. Megfigyelték már ennél a fajnál is azt az általában a törpekaméleonoknál gyakori jelenséget, hogy egy párzás akár két-három termékeny fészekaljat is eredményezhet. Ez annak a bámulatos képességnek az eredménye, hogy a nőstény a hím spermáját hónapokon vagy akár éveken keresztül is képes a testében tárolni. Ezt az evolúciós előnyt azonban tenyésztéskor nem érdemes kihasználni, mert jelentősen meggyengíti az utódok életképességét.

A tojásokat lerakásuk után rövid időn belül tegyük át keltetőbe, ahol 80-100 %-os páratartalom mellett, 26-30 °C közötti hőmérsékletet biztosítsunk.  Ügyelni kell a "kondenzvíz" elvezetésére, mert a tetőlapon képződő cseppek nem  érhetik a tojásokat. A keltetés időtartama szakirodalom szerint 150-350 napig is eltarthat.

A fiatal állatok nevelése nem okoz különösebb problémát, annyi kitétellel, hogy hőmérsékletigényük némileg alacsonyabb szüleikénél. A kelést követő pár napon belül, első vedlésük után méreteikhez arányuló rovartáplálékok tömkelegét fogadják el. Itatásukra kiválóan megfelel a szüleiknél alkalmazott bepárásításos módszer, csak a társaitól lemaradó, problémás egyedeket kell különválasztva pipettából itatni.

Ivari meghatározásuk már bonyolultabb feladat, főleg 4 hónapos koruk előtt, de a tenyésztők között két megfigyelés terjedt el. Az egyik szerint a felnőtt hímeken is jól látható megvastagodott faroktő alapján lehetséges a nemek elkülönítése, míg a másik szerint a toroklebeny pikkelyei közötti bőrszín az elkülönítő bélyeg, ami az újszülötteken is már elég jól látható. Ez a nőstények esetében narancssárga, a hímeknél pedig zöld.

A fiatalok színe minden színváltozatnál világosbarna, grafit és fehér keveréke, sötétebb árnyalatú pepita mintázattal. Felnőttkori mintájuk 4-5 hónaposan kezd átsejleni rejtőszínű kabátkájukon, és fokozatosan, hónapok alatt élénkül meg végleges formájára.

Jótanács kezdőknek:

Ez a faj első állatnak sajnos már magas ára miatt sem alkalmas, de aki hajlandó a több tízezer forintnyi összeget rászánni a fiatalkorában szinte „semmitmondó” színezetű jószágra, az fél éven belül csodálatos, szemet gyönyörködtető változásnak lehet tanúja. Aki már kellő tapasztalatot szerzett a sisakos kaméleonokkal, gond nélkül belevághat a párducok tartásába, mivel a terráriumban közel hasonlóan nevelhetők. Olyan örökmozgó, élénk, érdeklődő állatok, akiket ha sikerül kézhez szoktatni, akkor igazi kis „felfedezőket” kaphatunk, akik bátran trappolnak keresztül-kasul szobánkban. Egyéniségük akár olyan egyedi is lehet, hogy már szinte emlősökre jellemző, „kutyaszerű” ragaszkodást is mutathatnak.

 

írta: Orosz Oszkár